A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázatot alapított.

A Magyar Tudományos Akadémia - a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) 3. § (1) bekezdés j) pontja, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet alapján - 2014. július 1-től 2014. december 31-ig terjedő időtartamra nyílt jellegű pályázatot hirdet fiatal kutatók külföldi tudományos rendezvényen (konferencián, szimpóziumon) való aktív részvételének támogatására.

Az MTA az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat (INKP) kiírásával azoknak a fiatal kutatóknak kívánja a nemzetközi tudományos konferenciákon való részvételét támogatni, akik jelentős tudományos eredményeket értek el, és az MTA irányítása alatt álló intézményekben dolgoznak.

 

II. A támogatásra jogosultak köre

Pályázatot nyújthatnak be azoknak az MTA irányítása alatt álló kutatóközpontoknak, önálló jogi személy kutatóintézeteknek és a Támogatott Kutatócsoportok Irodájának (továbbiakban: intézmény) alkalmazásában álló, tudományos munkakörben foglalkoztatott magyar állampolgárságú kutatók, akik külföldi tudományos rendezvényen kívánnak aktívan (egy- vagy első szerzős előadással vagy poszter-bemutatóval) részt venni, és még nem töltötték be 40. életévüket. A 35 és 40 év közötti kutatók csak megszerzett PhD birtokában pályázhatnak.

A korhatár a 10 éven aluli gyermeke(ke)t nevelő kutatónők esetében gyermekenként 2 évvel meghosszabbodik.

 

III. A támogatás megvalósulásának kizáró okai

Nem részesülhet támogatásban az, aki

a) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;

b) a támogatási szerződés megkötésének feltételeként a jelen pályázati kiírásban és a vonatkozó államháztartási jogszabályokban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja;

c) az MTA által korábban azonos célra biztosított támogatás felhasználásával még nem számolt el.

 

IV. A pályázaton igényelhető támogatás formája és mértéke

A pályázat nyílt jellegű, a vissza nem térítendő támogatás folyósítására egyösszegben, időarányosan vagy teljesítésarányosan kerülhet sor. A nyertes pályázó a megítélt összeget kizárólag a megpályázott konferencián való részvételre veheti igénybe.

A pályázati keret összege 2014. év 2. félévére 5 000 000 Ft.

Minimálisan kiosztható összeg 100 000 Ft. A maximális támogatás Európán belüli rendezvény esetén személyenként bruttó 300 000 Ft, más kontinensen megtartott program esetén személyenként bruttó 500 000 Ft.

 

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és ideje

A kutató és az őt foglalkoztató intézmény vezetője által aláírt pályázati anyagokat 1 eredeti papíralapú és 1 elektronikus példányban 2014. március 21-ig kell postára adni, illetve e-mailben elküldeni.

Az eredeti példányt az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályának kell címezni (1051 Budapest, Nádor u. 7.).

Az elektronikus példányt az inkp@titkarsag.mta.hu e-mail címre kell továbbítani. (Pályázati űrlap - Word dokumentum formátumban, mellékletek, illetve az aláírt dokumentum szkennelt példánya pdf formátumban.)

A pályázathoz kapcsolódóan benyújtandó dokumentumok:

a) pályázati űrlap megfelelő aláírásokkal ellátva (MTA Támogatott Kutatócsoportok esetében a Támogatott Kutatócsoportok Irodáján aláírt munkaviszony igazolás szükséges),

b) rövid, maximum 2 oldalas szakmai-tudományos önéletrajz (1. számú melléklet),

c) a rendezvényre szóló meghívó másolata vagy a konferencia felhívása (2. számú melléklet)

d) amennyiben a tervezett előadást már elfogadták, a visszaigazolás másolata (3. számú melléklet),

e) 10 éven aluli gyermek(ek)et nevelő kutatónők esetében a 10 éves kor alatti gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának másolata(i) (4. számú melléklet).

 

VI. A pályázat érvényessége

A pályázat formailag csak akkor érvényes, ha a pályázó személye megfelel a kiírás feltételeinek, valamennyi szükséges dokumentum aláírva, az előírt tartalommal határidőre beérkezett, és a pályázóval szemben nem áll fenn kizáró ok.

Ha a pályázat nem felel meg a követelményeknek, az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályának munkatársa hiánypótlásra szólítja fel a pályázót az általa megadott e-mail címen. Hiánypótlásra az értesítés kézhezvételét követő 5 munkanap áll a pályázó rendelkezésére.

Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, vagy a hiányosságokat határidőn belül nem pótolja, a pályázat érvénytelenség okán elutasításra kerül.

Érvénytelennek minősülnek és nem kerülnek elbírálásra a pályázati felhívásban megjelölt határidő után benyújtott, illetve a formai követelményeknek más módon meg nem felelő pályázatok.

 

VII. A pályázat elbírálása, a támogatói döntés

A pályázatok szakmai bírálat alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra, melynek főbb szempontjai a következők:

- a pályázó tudományos teljesítménye

- a konferencia jelentősége

- a konferencián bemutatni kívánt poszter vagy előadás témájának aktualitása

- a konferencia remélt hatása a pályázó szakmai előrehaladásának érdekében.

A pályázati támogatás odaítéléséről az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat Kuratóriuma 2014. év áprilisában dönt. A pályázók a döntést követő 10 munkanapon belül elektronikus levélben kapnak tájékoztatást a döntésről.

 

VIII. A támogatási szerződés megkötése, a támogatás folyósítása, beszámolás

A sikeres pályázatot követően az MTA Titkárság a nyertes kutatót foglalkoztató intézmény részére biztosítja a megítélt támogatást. Az elnyert támogatási összeg rendelkezésre bocsátására a kutatót foglalkoztató intézményen keresztül kerül sor.

A fel nem használt vagy jogosulatlanul igénybe vett, valamint a támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén az összeg - a vonatkozó külön jogszabályokban meghatározottak szerint - késedelmi kamattal növelt mértékben fizetendő vissza. A visszafizetés ütemezését külön megállapodás rögzíti.

A támogatást elnyert pályázó a rendezvény után egy hónapon belül köteles - számlákkal is alátámasztott - pénzügyi és szakmai beszámolót készíteni, és azt átadni az őt foglalkoztató intézménynek.

Költségként elszámolhatók a külföldön rendezett tudományos rendezvényen való részvétel költségei: útiköltség, biztosítás, szállás, részvételi (regisztrációs) díj, vízumdíj, napidíj, külföldi tömegközlekedés, repülőtéri transzfer.

Az elszámolás részletes szabályait a támogató a támogatás indításakor meghatározza.

 

IX. Jogorvoslat

A pályázat eredményéről szóló döntés ellen érdemi jogorvoslatnak helye nincs.

A pályázó az MTA elnökénél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő vagy jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes. A kifogás benyújtására a pályázati kiírásban a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül írásban van lehetőség.

 

X. Egyéb, pályázattal kapcsolatos információk:

- 10-100% a támogatási intenzitás mértéke, azaz egy adott pályázat esetén a megvalósítandó projekt hány százalékát fedezi az elnyert támogatás,

- saját forrás meglétét nem követeljük meg,

- pályázati díj nincs.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítással az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályán Kern Boglárka szakreferens (tel.: 06 1 411 6260, e-mail: inkp@titkarsag.mta.hu) áll rendelkezésre.

 

A kiírás szövege PDF formátumban itt megtekinthető.

Szerző: Megpalyazzuk  2014.01.31. 16:03 Szólj hozzá!

Címkék: konferencia fiataloknak kutatóknak PHD-soknak Határidő: 2014. márc. 31.

A bejegyzés trackback címe:

https://megpalyazzuk.blog.hu/api/trackback/id/tr385791695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.