A Nemzeti Innovációs Hivatal és a kínai Külföldi Szakértők Hivatalának (SAFEA) között novemberben aláírt, a Kínai Népköztársaságba irányuló szakember-cserére vonatkozó kétoldalú megállapodás több szakterületen évente több száz magyar szakértő számára biztosítja a kínai tapasztalatcsere adminisztratív, pénzügyi hátterét.

A megállapodás értelmében egy adott feladatra pályázó, és a kínai cégek, intézmények által kiválasztásra kerülő magyar szakértők nemzetközi és kínai belföldi repülőjegyét, szállását, valamint napidíját a kínai partnerszervezet fedezi majd. A Nemzeti Innovációs Hivatal az igények közzétételére szolgáló online platform működtetésében, a lehetőség népszerűsítésében, illetve a kiutazások magyarországi adminisztratív kezelésében működik közre.

A kínai szakembercsere program részleteiről további információkat olvashat a SAFEA honlapján.

Regisztráció:

Amennyiben érdeklődik a kínai tapasztalatcsere lehetősége iránt, szeretne néhány hétig vagy hónapig egy kínai vállalatnál dolgozni, kérjük, regisztrálja magát a NIH szakember-adatbázisába.

A regisztráció során most csak néhány, a szakmai tapasztalataira, érdeklődésére és elérhetőségére vonatkozó alapadatot kérünk megadni.

Regisztrációja alapján a NIH munkatársai figyelemmel kísérik az Ön érdeklődésének megfelelő pályázati lehetőségeket, és azok megjelenésekor azonnal tájékoztatják Önt a konkrét lehetőségekről. A pályázatokat a NIH-en keresztül lehet benyújtani, de a munkavégzésre vonatkozóan a hirdető kínai vállalat / intézmény és a pályázó közvetlenül állapodik meg.

Kitöltés: http://www.nih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/ketoldalu-kapcsolatok/kinai-szakembercsere-131216

Szerző: Megpalyazzuk  2014.01.07. 17:57 Szólj hozzá!

Címkék: csere Kína szakértőknek

A bejegyzés trackback címe:

https://megpalyazzuk.blog.hu/api/trackback/id/tr425744792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása